2003 Replace/ Millenáris Fogadó Gallery

Csiga Galéria – MILLENÁRIS, Fogadóépület

Pál Csaba: Replace 

Kedves megjelentek.

Pál Csaba kétféle jelentésközvetítő eszköz segítségével készült munkáit láthatjuk a kiállításon: festői, grafikai gesztusokból álló síkmunkákat és egy installatív tárgy-együttest. ’Jelentésközvetítőt’ mondtam, ám a valóságban ’dühöngőt’ kellett volna használni. Csaba számára a dolgok, miként a vonalak, képek belülről áramló összefüggésrendszerek. Ugyanúgy belülről áradnak, mint a csövek és összeköttetések, a görbült vonalak hálózata. Aztán persze a grafikai és tárgyi összetevők ráadásul kapcsolatban állnak egymással; egy lekövethetetlen, titkos és alkimisztikushoz hasonló jelentés-összefüggés alapján. Ám ne keressük a kulcsot: a megoldás nem leírtak szerint kínálkozik, hanem a művész mániákus felületrovó- és tárgyátalakító tevékenységének hatásaként. Mint ilyen leginkább az ismétléses mechanizmusok rendjébe sorolható.

A tárgyi műalkotásokat nézve korábbi tapasztalatok, művészi műhelygondolatok újraformálásával, egyfajta rekreációs gyakorlattal van dolgunk. A képeken és az installáción egyaránt visszaköszön a személyes aktivitás teréből, valamint a világ lényegéből eredő energiapályák, erővonalak, duktusok hálózata. A csatolt áramkörök és a földet átfogó Hartmann-hálóhoz hasonló tárgykapcsolatban elveszti eredeti funkcióját a betapasztott virágcserép, és energiaátalakító- energiatovábbító egységként értelmeződik. Duchamp Nagy üvegétől – többek között – az különbözteti meg, hogy hiányzik belőle a tudományosság megtévesztő hűséggel előadott lekamuzása. A képeken grafikailag megfogalmazott körkeresztet; a drótok és csövek hálózatát; a lezárt, betapasztott, átalakított tárgyak-eszközök rendszerét nehéz is lenne egészen heroikusan komolyan venni. Csaba transzformációra hajlamos közbelépésével a világ új képe tárul fel műveiben. Pythagorasz és Heisenberg után a személyes csatolások eredményeként a világ lényegét megintcsak a számokban határozza meg: a világ mint skalár és reláció tűnik fel, – némi pszichologizálással megspékelve.

Pál Csabát évek óta foglalkoztatják nyelvi, filozófiai, természettudományos teóriák. A teorémák többnyire gondolat-modellek formájában kerültek megjelenítésre. A teorémák mellett a tapasztalat szétszórtabb, ám legalább olyan erőteljes összefüggés-hálói is szerepet játszanak művei kialakításában. Milyen teoréma van a fehér kishajóban – tehetjük fel joggal a kérdést? Ha bizonyos numerológiai elemektől eltekintünk, ebben a műben nem a teoréma, hanem a tiszta érzet egyöntetűségét kapjuk. Alapanyaga tehát egy másik entitás. „Kis hajó az élet tengerén, … Evezz, csak evezz az élet tengerén, de vigyázz, hogy ki ne köss a bánat szigetén!” írtuk általános iskolai osztálytársnőink emlékkönyvébe. Ezt a rögzült képzetet most felül kell írnunk magunkban, ahogyan a számítógépben átnevezzük-felülírjuk a fájlok neveit kiterjesztését, ha már nem az eredeti tartalmat akarjuk kommunikálni a dologról. Így nevezi át, alakítja tovább Csaba is a Replace-ben (a kiállítás címe!) – amely a Rename közeli megfelelője – a korábban lezárt, bedugult művészi információ közléscsatornáját, hogy segítségükkel reciklikálja gondolatait, érzéseit, egzisztenciális tapasztalatait -egy olyan összefüggésrendszerben, amelyet régebben dialektikus kapcsolatnak neveztek volna.

Tisztelt vendégek, kapcsolódjanak be tehát az áramkörbe, rezegjenek együtt a művésszel, -megrázó élményeket kívánok!

Készman József

 

Rétegek
Pál Csaba Replace című kiállítása
Fogadó – Csiga Galéria (Millenáris) július 20-ig.

Irodalmi alkotások elemzése esetén bevett gyakorlat, hogy a rec. elsősorban magával a művel foglalkozik, azaz nem támaszkodik minduntalan külső tényezőkre – például a szerző biográfiai adataira, a korszak történelmi eseményeire vagy stiláris jegyeire. Az önmagában létező mű fogalma persze merő fikció, gyakorlott műkritikus ugyanúgy számol a művész korábbi műveivel, a választott hagyomány és az adott kor jellemzőivel. Továbbá a másodlagos irodalom (irodalom-, művészetkritika, illetve -elmélet) termékeivel is – azaz a művészről korábban megjelent írásokkal. Ez a gyakorlat főként akkor erősödik fel, ha az adott műkritikus nem tud/nem mer kapcsolatot teremteni a művekkel, vagy ha – mint esetünkben – az életműben meghatározó a koncepcionális (analitikus) szemlélet. Így eshet meg az, hogy a művészről megjelenő, értő hangú kritikák egy része ugyanazokat az állításokat (nota bene: idézeteket) ismételgeti, tudomást sem véve arról a tényről, hogy egy kiállítás esetében egy adott térben, egyedi módon elhelyezett, véges számú művel találkozik a befogadó (az adott individuum).

Pál Csaba egyenesen megnehezíti a művészettörténészek feladatát: különböző műfajú (rajz, installáció, festmény, fotó, print, elektrografika) alkotásai a„nyelvi, filozófiai, természettudományos teóriák leképzésével, a képi és logikai kijelentések viszonyának modellezésével, a fogalmi és materiális valóság kérdéseivel foglakoznak”. (P. Cs.) (Ily módon azonnal demonstrálható az a gyakorlat is, melynek során a műkritikus a művész ars poeticájába kapaszkodik, hogy megkönnyítse feladatát.) Ezáltal a létrejött művek szorosan kapcsolódnak is egymáshoz; felülírnak, továbbgondolnak egyes kérdéseket, felhasználnak konkrét képi elemeket. Az újabb és újabb műalkotások úgy rakódnak rá a korábbi rétegekre, hogy ezek – néhol alig észrevehetően, néhol látványosabban – előbukkanjanak. A Csiga Galériában látható kiállítás címe (Replace), illetve a kiállított festmények és az installáció is megerősíti ezen alkotói gyakorlat létét – a kérdés persze az, hogy az életmű ilyen típusú rétegzettségéről való ismeretünk helyettesítheti-e a (lehetséges) esztétikai befogadást. Hiába tudjuk ugyanis, hogy az installáció az 1997-es újpesti illetve az 1999-es Francia Intézet-beli egyéni kiállításból „származik”, és itt – bár megváltoztatott formában – pótolja és felváltja az „eredeti műveket”, hogy a festmények az évek során folyamatosan alakulnak, az egyes festékrétegek újraírják és megváltoztatják (elfedik, vagy épp kitakarják) a korábbi felületeket. A „mezítlábas” kiállítás-látogató aligha rendelkezik ilyen ismeretekkel, viszont ha tetszik neki, utólag még mindig beszerezheti ezeket: a terem sarkában álló számítógépen végigböngészheti a művész korábbi kiállításairól és munkáiról készült CD-ROM-ot.

A Csiga Galériában három hármas egység (triptichon), illetve egy installáció látható, melyek számos asszociatív kapcsolódási pontot kínálnak a nézőnek. A nagy méretű (egyenként 140 x 100 cm-es) és több rétegű „nonfiguratív” festményeket összeköti a kör motívuma, hol a festmény szélén sötétlő körcikként, félkörívként, hol a fehér festékréteg alól kibukkanó sárga körként, hol a fehér festékrétegbe karcolt, derengő körvonalú elemként. Néhol a sárga, fekete és barna felületeket különböző mértékben elfedő fehér réteg mögül tárgyak sziluettjei sejlenek fel (korsó, kenyér?), máshol a faktúra felszínén bukkannak fel (pohár?, egyenlő szárú kereszt). A központi triptichon domináns fekete felületét elfedő fehér ecsetvonások vagy a bal oldali mű erővonalai mind egyfajta zuhanás, kiömlés képzetét erősítik, melyet mintegy lezár a jobb oldali egység nyugalma. Az installáció egy kör alakú alapzaton álló fehér hajóból, és ezzel a központi egységgel drótokkal és fehér „vezetékekkel” összekapcsolt, négy fehér színű elemből áll: egy kör alakú alapzatra fektetett „lámpá”-ból, egy félgömbből, egy felfordított „virágcserépből”, tetején félgömbbel és egy oldalára fektetett „virágcserépből”, amelyhez két mikrofonra vagy habverőre emlékeztető tárgy kapcsolódik. A titokzatos tárgyegyüttes egyes elemei a nyugati kultúra és a keresztény ikonográfia szimbólumait idézik fel: a gömb a kozmosz tökéletes mása, kör alakú sík metszete a föld, az ezen „úszó” hajó (barkácsolt bárka) pedig a földhöz van rögzítve (lehorgonyozva). A földhöz és a vízhez (úgy is, mint a makrokozmosz négy elemének feléhez), társulnak a felismerhető (?) alakzatok, a kereszt, a kenyér vagy a korsó, amelyek ikonográfiai terheltségük folytán olyan rétegzettségű értelmezési szinteket nyitnak meg, melyek állandó kutakodásra késztetik a befogadót. A nyelv azonban – mint ez írásból is kitetszik – nem elégséges egy műalkotás megragadására. Marad a gömbbe zárt, rétegzett világ, a faktúra szépsége, amelynek át- és megéléséhez még sincs szükség bármilyen bennfentes ismeretre. Mert ott kezdődhet el a műélvezet, ha a pszeudo-tudatlanság luxusát néha-néha megengedjük magunknak.

Dékei Krisztina

 

pál csaba millenaris kép37

pál csaba millenaris kép38

pál csaba millenaris kép39

pál csaba millenaris kép40

pál csaba millenaris kép41

pál csaba millenaris kép42

pál csaba millenaris kép43

pál csaba millenaris kép45

pál csaba millenaris kép46

pál csaba millenaris kép47

pál csaba millenaris kép48

Advertisements
%d bloggers like this: