2007 /Sweet traps /Édes csapdák/ Erlin Gallery

Kiállítási koncepció

Régóta foglalkoztat a csapda fogalma, ill. az a tény, hogy tele van az emberek élete olyan csapdahelyzetekkel, melyeket úton-útfélen sikeresen meg kell oldani.

Mi is a csapda? A csapda az összefüggő, saját ellenőrzésünk alatt tartott és átlátható világ összeomlása. Más szóval: a szabadság elvesztése. A csapda ebben az értelemben azt jelenti, hogy a cselekvés ezután már nem öntörvényű, hanem külső, gyakran nem ismert, szükségszerűség által meghatározott. Viszont a csapda nem véletlenszerű, nem valamilyen hiba vagy bűn, hanem a lét szerves része. A mindennapiság összetevője, s ebből kifolyólag a szokásainkban meglevő és a szokások által szentesített rutin. Ez pedig, állandó ismétlődése és a cselekvésbe való beépültsége révén, nem vesszük észre.

Láthatatlan.

Mintha nem is létezne, látunk valamit, de az másnak látszik. Ha nagyon belefeledkezünk köznapiságunkba, és nem tudunk felülemelkedni rajta, akkor gondolatainkat, döntéseinket, cselekvéseinket a látszat fogja vezérelni, alkalmazkodunk a csapda logikájához, mert a csapda maga is szinte eggyé vált velünk. Hiszen a csapda élősködőként is működik.

Ennek a problémának vizuális megjelenítését szeretném megvalósítani a tervezett kiállításban.

1, A kiállítási terem egyik falára állandóan mozgó általam készített banner „hirdetések” animálódnak.

Banner szó álló vagy mozgó reklámszalagot jelent. Reklámoznak valamit, melynek célja a figyelem felkeltése és az interaktivitás kikényszerítése.

Az alapötlet  kiinduló pontja egy pixel város volt, ahol mindenki vásárolhat magának pixel felületeket és azt szabadon használhatja. (Bármit hirdethet). Nálam nem reklám, hanem filozófiai szöveg olvasható, ezekhez a szavakhoz rendeltem a képeket ill. az animációt. A szöveg egyszerre olvashatatlan, lényege az állandó körforgás, mozgás, amiben élünk, lélek nélkül, csak a teljesítményre koncentrálva.

Fontos technika a flash animáció, ami gyors és állandóan ismétlődő mozgásra képes ill. unalomig játszható.

Az apró elemek szövegrészei egy idézetet közvetítenek.

„Minden szavam, gondolatom gesztusom utánzás, kópia Ugyanakkor elementáris erővel munkálkodik bennem az egyszeri felmutatása általi kiválás, el különülés vágya. Ez viszont, a szellem legbensőbb, leglényegibb sajátosságából következően, lehetetlen.”

A szöveg mély tartalmi mondanivalóját szubjektív képekkel egészítem ki. Fontos a rész és egész problémája, hiszen apró elemek képezik az egészet.

A részek olyan egészet alkotnak, melyek nem azonosíthatók puszta egymásmellettiségükkel, hanem valamiféle rendezett struktúrát egységet alkotnak.

2, Mi történik akkor, ha kiragadom az egész egy részét?

Megmutatom utalok rá de átlényegítem. 2 kisméretű flash mozi látható.

Mindegyiken más – más rövid film

1, Úszó ember, aki soha nem ér célba csak úszik, folyamatosan.

2, Egérfogó amint egeret fog

A filmek rövidek és ismétlődnek folyamatosan.

3, Itt idézet olvasható

Falra, vagy plexi lapra ragasztva, hátulról megvilágítva.

„A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.”

A teljesség felé Weöres Sándor Genezis

 

Megnyitó

Hemrik László /Frissen másolva!/

Ha sikerül Pál Csaba legújabb kiállításának megtekintése után visszatalálni a realitás pixelmentes övezetébe, eszünkbe kell hogy jusson a nagy avantgárd másolómester (is), Marcel Duchamp. Eszünkbe jut, sőt meg is idézzük, szavait úgy használjuk, mint vasutas a bakterlámpát: “Mivel mindezek a festéktubusok, amelyeket a művész használ, ipari és késztermékek, azt a következtetést kell levonnunk, hogy a világ összes festménye mesterséges ready-made.”

A kölcsönvett gondolat fényénél tegyünk egy rövid sétát abban a hagyomány-ligetben, amelyre Pál Csaba oly drámaian hivatkozik, miközben a művek filozófiai, konceptuális vetülete mellett nagyon erőteljesek annak személyes, egzisztenciális, önreflektív mozzanatai is.

Igen, némi túlzással azt mondhatjuk, a művészek már jó ideje semmi mást nem tesznek, mint benyitnak a Nagy Központi Művészetellátóba, és ott megvásárolják, amire éppen szükségük van: sejtelmes fényfoltot, c-dúr dallamot, egy gondosan artikulált szitkot vagy egy kecses bokamozdulatot.

Így is van, bólintunk még egyszer, és pihekönnyűnek érezve magunkat, elterülünk egy posztmodern rekamién. Holott, aki a művészetet kicsit is komolyan veszi, az jól tudja, hogy szó sincs pihekönnyűségről, akárhogy is, az eredetiség továbbra is meghatározó minősége, sőt lételeme a műalkotásnak. Sújtsa dolgozó népünk megvetése a plagizálót! Miközben csak elméleti síkon képzelhető el az abszolút eredeti, hiszen a jó értelemben vett fogyaszthatóság, és egyáltalán, a megértés érdekében bizonyos művészi jelenségeknek, alakzatoknak, gesztusoknak, megkerülhetetlen kliséknek időről időre ismétlődniük kell a művészetben, ahogy minden egyes ember megéli a létezés kulcseseményeit, korról korra adva át ezzel az öröm és a bánat, az élvezet és a fájdalom stafétáját. Ezért értjük, ezért véljük érteni Aiszkhüloszt. De nyilván Duchamp-ot is. Voltak korok, melyekben a művész nem kísérletezhetett, hiszen az efféle ambíciói kikezdhették volna a részben általa létező szellemet, s kivált annak földi helytartóinak jól jövedelmező állásait. Aztán nagyot fordult a kocka, a keresés, a megismerés, a szorgalom a világ megváltoztathatóságával ajándékozta meg az embert. Az új kérlelhetetlenül maga mögé utasított a régit. De a mindenáron való új hite is elvesztette nóvumát. Detlef B. Linke Az új című esszéjében joggal teszi fel a kérdést: “Mindig csak új, miért ne lehetne egyszer valami más is?”

A kérdést a “lehetetlen vágy” tartománya nyeli el. A lehetetlen és a vágy, Pál Csaba flash-animációjának fajsúlyos szavai, melyek persze csak kópiák, ahogy az őket magába foglaló szövegrészlet is az, Farkas Péter Gólem című hipertextjének egyik idézete a sok közül. Visszautalva az előbbi okoskodásunkra: az új is kópia.

Szóval ebbe az ördögi körnek látszó alaphelyzetbe helyezte el munkáit Pál Csaba, amelyben úgy tűnik, az egyetlen lehetséges alkotói magatartás, ha a lehető legeredetibb módon másoljuk fájlról fájlra az életet. Pál Csaba most a ready-made festéktubusok helyett a bennünk lévő ready-made biteket aktiválta. Elmondható, némi megszorítással, a sokkoló képekkel, utalásokkal, informel-gesztusokkal no meg humorral telített alkotások dinamizmusa a következetes, kreatív másoláson alapszik, míg érzelmi-akarati feszültségeit a szüntelen rákérdezés és a dacos belenyugvás dichotómiája működteti. A művekben tetten érhető a zseniális technika hideg közönye, de a mélyen humánus is. Pál Csaba sok kortársához hasonlóan úgy egyensúlyoz a rendelkezésére álló szabadság és kényszer alkotta, keskeny határmezsgyén, mint ahogy az egyik földre fektetett síkképen látható talpig úriember egyensúlyoz a felfeslő város felett. A kiállítás a művész általa deklarált filozófiai mezőn, de az érzékekkel letapogatott élethelyzeten is igyekszik keresztülvágni, ami persze – természete okán – nem sikerülhet, de a művek újra és újra megpróbálkoznak vele. Küzdelem és végzet, ez is a kódolt jelenségek köre (ússz egér, ússz! – utalás két rövid videóra). Ám munkáiban az önidézetek mellett felbukkanó talált-idézetek nem a happy endet, hanem azt jelzik, hogy az annál több kalandot ígérő próbálkozásaiban nincsen egyedül. Ez a szuggesztív, személyes tér, ahol vagyunk, így lesz közösségivé.

(Édes csapdák – Pál Csaba kiállítása november 13-ig látható az Erlin Galériában.)

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Pál Csaba: Édes csapdák/ Erlin Galéria

Advertisements
%d bloggers like this: