2002 /K.A.S. Gallery

Pál Csaba kiállítása elé 

Ha a nyelvet úgy lehetne mûködtetni, mint Pál Csaba mûködteti munkáiban a különféle vizuális jelenségeket, akkor talán nem kellene egy idõben elnyúló magyarázatpróbával kezdeni – rögtön az elején. Vagyis ha egyetlen formulában meg lehetne fogalmazni miért közvetett úton van jelen (illetve nincs) a megnyitó személy, ha Pál Csaba képeinek látvány-filterein lehetne átáramoltatni ezt a kezdeti (jóllehet csak a megnyitó személy számára létezõ) problémát – talán megnyitó szövegre sem lenne szükség (és akkor gyorsan azon kaphatjuk magunkat, hogy lám, a fikciók puha fövenyén járunk…) Szerencsére a nyelv idõben bontakozik ki, engedelmeskedve a logikának, a közlési szándéknak – tehát valamiféle következetesség jegyében illik nekiugrani e közvetett megnyitónak.

Pál Csabát talán nem túlzás következetes alkotónak nevezni, amennyiben, körülbelül 1995 óta ugyanannak a problémának különbözõ formában való megjelenítése foglalkoztatja. A Rezgõkörök, a Funktorok, a Leképezés, a Közvetített pontok egzaktságra törõ címei mögött ugyanaz a modellalkotó, vizuális nyelvteremtési módszer húzódik, mint a mostani – az anyagot elimináló – komputerprintek mögött. Pál Csaba ezúttal is az installációból indul ki: a kilencvenes években készített installációiban az egyszerû anyagok és a  buherált technika sem tudták elfedni a nyelv módjára (tiszta állításokra) épülõ fogalmi hálót. A kilencvenes évek közepén mindez még szigorúan tárgyhoz kötött. A mostani komputerprinteknek is van még tárgyi apropója, hiszen ugyanazokkal a tárgyakkal (plexikkel, drótokkal, pálcikákkal) “megrakott” doboz a kindulópontjuk. Csakhogy mindez szkennerbe kerül, majd onnan a komputerbe, hogy a különféle manipulációs technikáknak köszönhetõen lényegileg más eredmény jöjjön ki. Ezek a printek elsõ látásra valóban úgy tûnnek, mint amik villódzó színességükkel jól alkalmazkodnak a mai vizuális nyelv hektikus természetéhez. Amelynél már alig különíthetõ el a “fõtéma” a mellékterméktõl. Ha jobban figyelünk, rájöhetünk, hogy Pál Csaba mindvégig megõrzi a rajzot és a még-éppen-beazonosítható tárgyi elemeket, csak a vektorrajzok már nem az x-y-z-koordinátákon belül igazítanak el, hanem a számítógép virtuális valóságában, egy többdimenziós kiterjedésben.

Mindezek emlegetése nem gerjeszt már különösebb érzelmeket – és ez nyilván így van jól.

Pál Csabánál inkább az az érdekes kérdés fûzõdik tovább, hogy miben érhetõ tetten az a bizonyos “másik”, ami – az emlegetett következetességnek köszönhetõen – mégis “ugyanaz”; hogy a határtalan képi manipulációban mi az a pont, amikor befejezettnek nevezhetünk valamit; hogy az egyöntetûvé tett rétegzettségben (és az ennek megfeleltethetõ nyelvi absztrakción túl) mi az, ami mégis az erõ, a szín, a rajzosság és a dinamika érzéki természetérõl beszél.

Aknai Katalin

 

pál csaba kas kép68

pál csaba kas kép69

pál csaba kas kép70

pál csaba kas kép71

pál csaba kas kép72

pál csaba kas kép73

pál csaba kas kép74

pál csaba kas kép75

pál csaba kas kép76

pál csaba kas kép77

pál csaba kas kép78

pál csaba kas kép79

pál csaba kas kép80

pál csaba kas kép81

pál csaba kas kép82

pál csaba kas kép83

pál csaba kas kép84

pál csaba kas kép85

pál csaba kas kép86

pál csaba kas kép87

Advertisements
%d bloggers like this: