1998 Collegium Budapest

Collegium Budapest

A rétegekről szeretnék beszélni. Pál Csaba műveit ugyanis a rétegzés jellemzi, akár papírmunkáiról, amelyekből itt a legújabbakat láthatjuk, akár a térben megjelenő, több elemből épülő installációról van szó.

Papírmunkái különböző technikákat ötvöznek. A fekete tus árnyalatai, a radírként működő fehér fedőfesték és a vízzel elmosódott tintaceruza kékje, a rozsdaszínű diópác, valamint a néhol felbukkanó mély sötétzöld, ami a tus és a diópác keveredéséből jön létre, lírai színkompozícióként jelenik meg. A diópác, mitől színesek lesznek a művek, egy korábbi periódusban már megjelent a munkákon.

Az itt látható három fekete-fehér kép a tavaly az Újpesti Galériában kiállított műveknek következetes továbbgondolása, átdolgozása. A rétegződés a művész gondolatainak fejlődésével folytatódik: a kép lehet sűrűbb és összetettebb, végleges azonban nem!

A papírmunkák meghaladják a rajz szűkebb fogalmát, festményeknek is lehetne nevezni őket, hiszen alapozott és rétegekkel ellátott felületekről van szó. Az itt látható diptichon olyannyira festményszerű, hogy akár vászonalapra is készülhetett volna.

A képek térhatása Pál Csaba korábbi installációira emlékezteti a szemlélőt, melyekben gondolati rétegek vizuális felvonultatásáról van szó és melyekhez különböző halmaz és számelméleteket, valamint Wittgenstein nyelvfilozófiáját használta fel. (pl. Funktorok, Fészek Galéria, 1996 Közvetített pontok, Balassi Könyvesbolt, 1997). Akár színpadtervnek is láthatjuk őket. Elő és hátterek érzékelhetők, az egyik itt kiállított művön két oldalról mintha lámpák határolnák a teret. A néző szabadsága meghatározni, hogy valójában mit is lát.

Van itt két olyan rajz, amelyek összetartoznának, két körszegmenssel egy erőteret zárnak be. A színek mellett nagyon fontos az elementáris gesztus, az erősen rányomott ceruza, a dühödt, vagy örömteli energiaátvitel.

Számomra Pál Csaba a konceptuális művektől visszatér a rajzokhoz, most nincs szüksége szisztematikus képalkotási módszerre a papíron felhalmozott rétegek és formák belső törvények alapján jönnek létre. Az indulatok, az érzések, a minimálisan irányított gesztus vég nélkül gomolygó, a papír felületét valójában meghaladó rajzokat hoznak létre. Lehet-e egymás mellé rendezni ezeket a képterveket?

Nem sokkal inkább egymásra vetítve, egymást átfedve kiegészítve,

Ellentmondásban egymással kellene őket szemlélni?
Véleményem szerint így lenne érzékelhető az a tér, ami Pál Csaba munkáinak örök témája.

Hegyi Dóra

 

pál csaba Kép195

pál csaba Kép196

pál csaba Kép197

pál csaba Kép198

pál csaba Kép199

pál csaba Kép201

pál csaba Kép202

pál csaba Kép203

pál csaba Kép205

%d bloggers like this: